Több EP-képviselő levélben kérte a nagy multicégeket, hogy ne hirdessenek az orosz propagandát terjesztő balkáni médiafelületeken
A levél 15 címzettje között megtalálni a Coca-Colát, a L’Oreált, a Yettelt, a Heinekent, a Boscht és a Lidlt is.
A levél 15 címzettje között megtalálni a Coca-Colát, a L’Oreált, a Yettelt, a Heinekent, a Boscht és a Lidlt is.
Ha ma jelentkezne Magyarország az EU-tagságért, akkor meg kellene vizsgálni, hogy áll a jogállamisággal és a korrupciómentes közélettel – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Az önkormányzati választásokon sárkányhajósok, vállalkozók és hagyományőrzők is indulnak.
Míg Belgiumban alacsony a távolmaradók aránya, addig Görögországban, ahol szintén kötelező a szavazás, ez meghaladja a 40 százalékot. Ez arra utal, hogy a kötelező szavazás hatékonysága nagymértékben függ más tényezőktől is, mint például az állam képességétől a szankciók kiszabására és a polgárokban élő állami hitelességtől.
A HVG és az EUrologus új európai tartalomgyártási együttműködésre lép vezető lapokkal, az Európai Bizottság támogatásával, cikkek és tényfeltáró anyagok készítésére.
Andrzej Szejna szerint Lengyelország nem egyezne bele a vétójog teljes feladásába, de egyes kérdésekben meg kellene szüntetni az egyhangú döntéshozatalt.
Az Európai Bizottság elnöke erőteljes kampányt folytat annak érdekében, hogy még öt évet töltsön székében. A Bloomberg értesülése szerint veszélyes vetélytársa támadt.
Kiállunk a gyermekek jogaiért: valóra váltjuk a védelem, a tisztelet és a szerepvállalás biztosítására tett ígéretünket – írja vendégcikkében Dubravka Šuica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke.
Három fontos kérdés kapcsán is folyamatosan jogsértő állapotban van a magyar kormány, ezért az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárás keretében lépésekre szánta el magát. Háromból két ügy végre nem hajtott bírósági ítéletekről szól, amelynek komoly pénzügyi következményei várhatók.
A legutóbbi uniós csúcstalálkozón a leghosszabban tárgyalt napirendi pont Enrico Letta volt olasz miniszterelnök jelentése volt, amely az EU egységes piacának erősítéséről szólt. A tagállami vezetők nem várt lendülettel vetették magukat ebbe a stratégiai vitába, bár tudni lehetett, hogy nem születik döntés. Előbb-utóbb azonban állást kell foglalni: milyen forrásból növelje versenyképességét az EU – ebben a számítanak a magyar kormány segítségére is.
Politikai megállapodásra jutottak az uniós külügyminiszterek azzal kapcsolatban, hogy Iránnal szemben új szankciókat vezetnek be a következő napokban – jelentette be Josep Borrel külügyi főképviselő. A büntetőintézkedések célja, hogy korlátozzák Irán drón- és rakétagyártási kapacitását.
Csak Olaszországban mértek nagyobb hiányt.
A Politico által közzétett tablón azok a politikusok kaptak helyet, akik akár jó, akár rossz értelemben, de valami kiemelkedőt alkottak a 2019 és 2024 közötti időszakban. Szájer a „legvadabb kilépő” címét nyerte el.
Egy tiktokker orvos nyerte a szavazást, de nem ő vezeti majd a listát.
Húsz év az Európai Unióban – ezzel a címmel jelent meg az a tanulmánykötet, amely Magyarország uniós tagságának közpolitikai mérlegét vonja le. A szerkesztők, Bíró-Nagy András és Medve-Bálint Gergő szerint az EU magas hazai támogatottságának első számú tartópillére mindig is a tagság biztosította gazdasági fejlődés volt, de visszanézve ma már elmondható, hogy lehetett volna ezt sokkal jobban csinálni. Miért volt sokáig fogatlan oroszlán az Európai Unió, mivel kapcsolja össze a magyar társadalom az uniós tagságot, és miért vörös vonal a huxit a Fidesz szavazói számára is?
Keményen megkongatta a vészharangot az EU vezetői által rendelt versenyképességi helyzetjelentésben és reformtervezetben az erre felkért volt olasz miniszterelnök.
Úgy tűnik, a kormány nem tervez semmi nagyszabásút.
Kérdés, hogy a megválasztása esetén kihúzza-e a bajból a mandátum?
A brüsszeli uniós csúcstalálkozó első napján a tagállami vezetők a külpolitikai kérdések mellett – tekintettel a közelgő európai választásokra – az EU-ban terjedő álhírekkel is foglalkoztak.
Fülöp belga királytól érkeztek az uniós állam- és kormányfők a kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, amelyet eredetileg a gazdaságnak akartak szentelni. A közel-keleti fejlemények azonban felülírták a terveket, és az orosz–ukrán háború is folyamatos témát szolgáltat.